A "profi" zóna. Hisz igazán jó képet csak tükörreflexes géppel lehet csinálni. Ezzel mondjuk nem értek egyet, mert bár sokaknak ez a véleménye, de az igazi profik - már akiket nem valami cég pénzel hátulról - rendre azt állítják, hogy nem a gép a fontos, hanem az ember a gép mögött, és olcsó/gyenge fényképezővel is lehet nagyot alkotni. Ezt a véleményt is lehet támadni, de talán közelebb áll az igazsághoz, hisz én magam is láttam mobiltelefonnal készült nagyon jó fotót és 5D-vel, meg atom obival - azaz millió körüli felszereléssel - készült harmat gyengét. Akkor mégis miért törekszik majd mindenki - köztük én is - hogy minél jobb/drágább felszerelése legyen? Szintén valami ismert fotós mondta, hogy a fényképező olyan mint egy akadály, ami közted és az általad elképzelt kép között áll, és minél jobb a géped, annál kisebb ez az akadály, azaz könyebb a jó témáról jó képet csinálni egy jobb/drágább géppel, de akkor is kell valaki - az ember - aki azt a képet meglátja. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Mint talán korábban említettem, nagy élmény volt számomra, mikor először fényképezgettem egy DSLR géppel, mivel előtte évekig kompakt gépeket használtam, így igazán tudtam értékelni azt a többlettudást, a "kisebb akadályt", amit ez a gép jelentett az eddigiekhez képest. Kezdetben a kit objektívet használtam meg egy 70-300as Sigmát, de azok relatíve hamar lecserélésre kerültek, mert törekedtem a kisebb akadály felé.
A "DSLR fényképezés" két módon váltosztatta meg a fényképezései szokásaimat.
Egyfelől ez a gép csak extrém ritkán van "auto" módban - nem úgy mint az ezelőtti fényképezők - , szinte csak M-ben használom, vagy ritkán Av, Tv módban. Úgy gondoltam/éreztem, hogy ideje végre kiismerni egyik masinámat teljesen, és úgy használni, hogy azt lássam a képen amit én szeretnék, és nem amit a "gép dob", ehhez pedig legtöbbször nekem kell beállítani a dolgokat, nem az automatikára hagyni a döntést.
Másfelől a végtelen képhalmazgyártás is visszaszorult. Megnyugodtam, ellustultam, jobb lettem nem igazán tudom - biztos az utolsó:), de ha elmegyek fotózni nem 6 millió képpel jövök haza - mostanában 2-3 hetente van időm/meg kedvem elmenni fényképezni, és alkalmanként 100-300 közötti képmennyiség készül -, és mégis, ha mégegyszer visszamegyek az adott helyre, csak kevés olyan dolgot találok, ami az első alkalommal nem lett megörökítve, és a jobb képek száma is arányaiban emelkedést mutat. Ez persze nem azt jelenti, hogy 10 képből 9,67 db nagyonnagyonjó, de régebben 200-ból lett 4 vagy 5 valamire való, most 100-ból 4-30 között van a jó képek száma - jó kép nem azt jelenti, hogy mehetne egyből a National Geographic címlapjára, de elfogadható minőségő, és témájú kép, ami már megmutathatóak másoknak anélkül, hogy aki megnézi azt mondaná "úúúúúdegááááz".
A fenti kép a Tiszafüreden lévő szabadstrand közvetlen közelében készült. Akkor csináltam, mikor már kezdtem egyre gyakrabban alkalmazni utómunkát a képeimen, de mint igen sokan és sem tudtam mértéket tartani. A kontraszt és a színek is "kissé" túl vannak húzva. Hogy miért van mégis itt? Mert nagyon sok embernek tetszik ez a kép. Szerintem sem rossz, de ma már ennyire durván nem erőltetem a képmahinálást, hacsak nem szándékosan...
